Tudomány és történelem


a földmérés fogalma és célja


A geodézia vagy földméréstan, a Föld alakjának és méreteinek meghatározásával, valamint a Föld felszínén levõ természetes alakzatok és mesterséges objektumok alakjelzõ pontjainak meghatározásával foglalkozó tudomány. A geodézia görög eredetû szóösszetétel, szó szerinti fordítása: földosztás. Ez a fordítás azonban nem fedi az említett tevékenység fogalmát, így a földosztásnál tágabb értelemben használják világszerte. Ugyanez mondható el a gyakran használt földméréstan szavunkra is.


A geodézia az élet sok területén nélkülözhetetlen; a földbirtok- és országhatárok, valamint az épületek alapjainak kitûzése, a térképek készítéséhez szükséges terepfelmérések elvégzése, de a földrajzi helymeghatározás és a navigáció is a földméréstan feladata. A geodézia és a térképészet rendkívül szorosan kapcsolódik egymáshoz, mivel a térkép nem más, mint a földmérõk által meghatározott pontok helyzetének grafikus ábrázolása, esetenként kiegészítve a rendeltetésének megfelelõ tematikus információkkal (turista-, autós-, topográfiai- stb. térképek).


Felsõgeodézia


A felsõgeodézia vagy elméleti geodézia a Föld alakjának és méretének meghatározásával, a kapcsolódó módszerekkel, a nagy kiterjedésû, kontinentális vagy országos kiterjedésû felmérések elméleti alapjainak lefektetésével, továbbá a földmérési alappont-hálózatok felsõrendû pontjainak nagy pontosságú meghatározásával foglalkozik. Angol nyelvterületeken általában csak ezekre az elméleti tevékenységekre használják a geodézia szót ("geodesy"), a gyakorlati, alsógeodéziai munkák összefoglaló neve "surveying", azaz felmérés.


Alsógeodézia


Az alsógeodézia vagy gyakorlati geodézia; kisebb kiterjedésû felmérésekkel, birtokhatárok, épületek, építmények kitûzésével, szintezéssel és részletpontok meghatározásával foglalkozik. A geodéziai méréseknek két fõ fajtája van; a vízszintes, illetve magassági helymeghatározás, azaz magasságmérés.


Helymeghatározás


A geodéziai mérések egyik fontos fajtája a helymeghatározás, a felmérendõ pontok egyértelmû meghatározása. Ennek menete a következõ: a domborzati viszonyok miatt különbözõ magasságokban levõ pontokat egy egységes alapfelületre – általában a legközelebbi tenger szintje által meghatározott szintfelületre – kell vetíteni. Ezután a szintfelületen levõ vetített pont helyzetének valamint az eredeti pont és vetülete közötti távolságnak (a tengerszint feletti magasságnak) meghatározása történik. Ha pont helyzetét a földrajzi helymeghatározással megegyezõ módon, a Föld tengelyéhez és egyenlítõjéhez viszonyítva határozzák meg, akkor abszolút helymeghatározásról, ha viszont a pontok egymáshoz viszonyított helyzetének meghatározása történik, akkor relatív helymeghatározásról beszélünk.


Abszolút helymeghatározás


Földrajzi koordináták meghatározása: Az abszolút helymeghatározás során a vetületi pont helyét az alapfelületen földrajzi koordinátákkal adják meg, amely két szögértéket jelent:A földrajzi szélességet, amely a ponthoz tartozó sugárnak az egyenlítõ síkjával bezárt szögét adja meg. Attól függõen, hogy a pont az egyenlítõtõl északra vagy délre helyezkedik el, megkülönböztetünk északi- és déli szélességet. Értéke 0°-90°-ig terjedhet.A földrajzi hosszúságot, amely a kezdõ délkör és az adott ponton átmenõ délkör síkja által bezárt, az egyenlítõ síkjában mért szög. Attól függõen, hogy a pont a kezdõ délkörtõl merre helyezkedik el, megkülönböztetünk keleti és nyugati hosszúságot. Értéke 0°-180°-ig terjedhet.



Történelem



szemelvények a földmérés érdekes korszakairól


A geodézia egyidõs a térképek megjelenésével, mivel azok a geodéziai mérések grafikus ábrázolásai. A pontos térképek birtoklása minden korban komoly gazdasági és katonai jelentõséggel bírt; a készítésükhöz nélkülözhetetlen földmérõk munkája jelentette az alapját minden komoly ingatlan-nyilvántartási rendszernek is, ezért felelõsségteljes munkájukat általában állami felügyelet alatt végezték. A földmûvelõ kultúrák megjelenésével együtt merült fel az igény a birtokhatárok pontos meghatározására, mivel a termõföld jelentette a megélhetés alapját. A határok kimérését kezdetben egyszerû geometriai módszerekkel végezték, majd a matematika – és egyéb, a geodézia által használt tudományok és technológiák – fejlõdésének köszönhetõen egyre jobban ki tudták elégíteni a folyamatosan növekvõ pontossági igényeket.


Az elkészült világ- ország- esetleg várostérképek, bárhogy is készültek (mért, képzelt, számolt, másolt stb.) hûen tükrözik azt, hogyan látták magukat a különbözõ társadalmak a körülöttük lévõ világ tükrében. Az elsõ kínai térképek pld. Kínát helyezték a világ középpontjába, és a legnagyobb birodalomként ábrázolták az országot. Ezzel egy idõben európai térképkészítõk Jeruzsálemet tették meg középpontnak, ekképpen igazolván a keresztes hadjáratokat. 


Ókor


Milétoszi Hekataiosz (kr. e. 6-5 sz.) úttörõ görög földrajztudós azt tartotta, hogy a föld gömb alakú, így tudományos kortársaival földgömböket készítettek és matematikai modellekkel próbálták az utazók által hazahozott információt értékelni és a föld méretét kiszámolni. Görögország állt a középpontban és három nagyon pontatlan kontinens -északon Európa, keleten Ázsia, délen pedig Afrika- határolt Óceánokkal körülvéve.


Az ókori Egyiptomban a Nílus völgyében az évenkénti áradások rendre elmosták a földek határait jelzõ jeleket, ezért a birtokokat évrõl évre újból ki kellett mérni; ezt a munkát királyi földmérõk végezték, egyúttal elkészítve a elsõ földbirtok adatbázist is, ami azért volt fontos, mert az ókori civilizációkban az adókat általában a megmûvelt földterület mérete alapján rótták ki. 


Híres eltûnt térképek között tartják számon a tudományos térképészet megteremtõjének tartott kínai Fei Hsziu /Kr.e.224 -271/ által készített Jugong területének térképét, amit a császár a titkos levéltárában õrzött. Hsziu 6 földmérési törvénye a következõképpen hangzott: fokbeosztás használata, hálóbeosztás, a távolság derékszögû háromszögek oldalainak lelépésével történõ meghatározása, magassági szintezés jelölése, a derékszögek és a hegyesszögek megmérése, végül pedig az ívek és az egyenesek megmérése. Kr. u. az I. században a kínaiak már valószínûleg használták a távolságok méretarányos ábrázolását és a hálóbeosztásos rendszert. Már jóval Európa elõtt alkalmazni kezdték a tengerészek mágneses íránytûjét és a térképnyomtatást.


Amikor az alexandriai könyvtár görög származású csillagász fõkönyvtárosa (kr. e. 276-194) Eratoszthenész kiszámította a föld kerületét –ma már tudjuk- csak 76 km-t tévedett! Ez a görögök számára lehetõvé tett egy olyan földrajzi perspektíva kialakítását, ami alapvetõen különbözött más kultúrák által korábban használt modellekétõl.


A Római Birodalomban már többcélú térképkészítés zajlott: elõször is a birtokok területeinek és határainak ábrázolása, mérnöki tervrajzok és útvonalak készítése, valamint katonai felhasználásra. Az ilyen típusú térképezések Mezopotámiából és Egyiptomból erednek, amit a görögök továbbfejlesztettek matematikai tudásukkal, végül a sikeres felfedezõ utakat és hódításokat szervezõ rómaiak következtek, akik már méretarányos rajzokat is képesek voltak készíteni.A Római Birodalomban a földmérõk a hadsereg mûszaki tisztjeiként dolgoztak, a katonai feladatokon túl (a hadszínterek felmérése, a légiók útvonalainak és táborhelyeinek kijelölése) õk végezték az utak, hidak és egyéb épületek építése során felmerülõ mérnöki munkák többségét, sõt, a polgári célú birtokösszeírásokat is. Augustus császár uralkodása idején fejezõdött be a birodalom egészének a felmérése, amit Julius Caesar kezdeményezett.


A nyilvános bemutatás fontosságát jól hangsúlyozza Róma városának nagyméretû alaprajza a Forma Urbis Romae, amelyet egy középület falára vésve tettek közszemlére. A rómaiak felismerték a földmérésben ill. a pontos és használható térképekben rejlõ óriási lehetõségeket, ami tükrözõdött birodalmi szemléletükön is.Az egyik legismertebb római kori térkép a Tabula Peutingeriana. A 4. században készült majd a 12.sz i másolata egy útvonaltervezõ térkép, információkkal szolgált távolságokról és helységek méreteirõl.A római birodalom bukásával a többi tudományhoz hasonlóan a geodéziai ismeretek is feledésbe merültek. 


Középkortól


Amikor a XV. századtól kezdve a nagy földrajzi felfedezések miatt felmerült az igény a precíz, tudományos alapokon készített térképek iránt, a földmérés ismét fejlõdésnek indult. A háborúkban stratégiai és taktikai szinten egyaránt nagy jelentõségû, hogy a hadvezérek pontosan ismerjék a terepet, ezért tarthatatlanná vált, hogy a legtöbb ország még a saját területérõl sem rendelkezett részletes, megbízható pontosságú térképekkel. A XVII.-XVIII. századokban Európa-szerte megkezdõdtek a katonai célú felmérések, elindult a földmérõ szakképzés, a mérnökök tiszti rangban a hadseregek kötelékeiben szolgáltak. Magyarország területérõl elõször a Mária Terézia által elrendelt elsõ katonai felmérés során készült az ország egészét lefedõ részletes és pontos, kis méretarányú térkép. A második katonai felméréssel párhuzamosan, az 1850-es években kezdõdött a földbirtokok pontos nyilvántartásához szükséges kataszteri térképeknek az egész országra kiterjedõ elkészítése.A gazdasági fejlõdés következtében a XIX. században szétvált a katonai és a polgári célú földmérés, az utóbbi vált meghatározóvá. A második világháború után épültek ki a ma is használt földmérési alappontok hálózatai, majd ezekre támaszkodva végezték el az állami alaptérképek készítéséhez szükséges országos felmérést. A kommunista diktatúra évei alatt a legtöbb geodéziai mérés eredménye szigorúan titkosnak minõsült annak ellenére, hogy a felderítõ mûholdak megjelenésével a földi méréseken alapuló térképek katonai jelentõsége megszûnt, így a titkolódzás értelmetlenné vált.


Marco Polo Velence és Peking közötti távolságot 16 ezer mérföldnek feltételezte. A valóságban ez 7000 mérföld volt. A tévedés fõ oka az volt, hogy az Európa és Kína Atlanti óceánon keresztüli távolságát tévesen számították. Polo 1271 ben hagyta el Velencét és 1275 ben érkezett Kubiláj kán nyári palotájába.


15.század végén, Kolombusz Kristóf vitorlát bontott (1492) és útnak indult szándékai szerint Japán felé. Ptolemaiosz térképeit használva úgy vélte. Hogy 2500 mérföld lehet az út. Valóságban tízezer mérföldet kellett volna hajóznia, hogy elérje Japán partjait. Amikor szárazföldet látott, azt hitte elérte ázsiai célját. A valóságban Nyugat-Indiákra érkezett. További utazásai során több szigetett felfedezett, megoldotta Kuba „rejtélyét”, és meglátta a horizonton hosszasan elterülõ Dél-Amerika partjait.


Az újvilágot gyorsan elkezdték térképezni. Kolombusz második útjának a kormányosát Juan De La Cosa-t tartják annak az embernek, aki az elsõ térképeket készítette a felfedezésekrõl. A térkép Észak és Dél Amerikát egy folytonos földtömegnek ábrázolja.1507-ben Martin Waldseemülle német kartográfus készített egy világtérképet, amelyen az Újvilágot Amerigo Vespucci olasz felfedezõ tiszteletére Amerikának nevezi. 


Földmérés és a térképészet korabeli technikai vívmányai


Térképeket Európában az 1470-es években nyomtattak elõször. Elõször fametszeteket használtak aztán, felváltották õket a rézlapok. A 16. sz. térképészeti világában Velence, Antwerpen, Frankfurt és Amszterdam játszotta a vezetõ szerepet.Angliában már 1540-ben bevezették az egységes léptéket a helyrajzi térképeken, az évszázad végére a méretarányos térképek széles körben elterjedtek.Az európai földmérési munkákban bevezették a háromszögelést, feltalálták a rajzasztalt és a teodolitot, ill. a képek helyett a szimbólumok használatát a, térképrajzolásban.A háromszögelést többen is leírták: 1533-ban Gemma Frisius, 1559 –ben William Cunningham a The Cosmographical címû mûvében. Az eljárást amely az egyetlen módszer az egyenes vonalak mérésére a föld íves felszínén, 1615-ben Willebrord Snellius Holland matematikus fejlesztette tovább. Ehhez egy alapvonal pontos megmérésére van szükség. A teodolit (szögmérõ eszköz) lehetõvé tette, hogy a földmérõ megmérje az alapvona és egy ismeretlen harmadik pont közötti szöget, amelyet az alapvonal mindkét végpontjáról látni lehetett. Ezután trigonometriai táblázatokj segítségével meglehetett határozni a háromszög másik két oldalának a hosszát.  


Földmérés és térképészet Magyarországon


A Kárpát-medence ábrázolását az ókori térképészet elõször a II. században élt alexandriai Ptolemaiosz nyolckötetes földrajzi munkájának térképein találjuk. A Római Birodalom részeként illetve határvidékeként több lapon is feltûnik a késõbbi Magyarország területe. A IV. századból származó római úttérkép 1507-ben elõkerült, csaknem hét méter hosszú és harmincegynéhány centiméter széles XII. századi másolatán - hála a kor Szentföldre irányuló keresztény zarándok-mozgalmainak - a Kárpát-medence területe a Duna és a Száva mentén elnyúló keskeny sáv, amely a Dunántúl és Erdély fõbb útjainak és néhány településnek ad helyet. (Ezt a Római Birodalom úthálózatát bemutató útikalauzt az elsõ tulajdonosa után Tabula Peutingeriana-nak nevezik lsd. Római birodalom bekezdés.) 


A honfoglalás utáni évszázadban, a X. század végén keletkezett angolszász zsoltár-világtérkép, a Cottonian, a Kárpát-medencét elfoglaló magyarokat mint a hunok leszármazottait (hunorum gens) jelöli. A németországi ebstorfi kolostorban talált XIII. századi térképen azonban már azt olvashatjuk, hogy a hunok egykori földje Magyarország (Pannonia inferior quae nunc Ungaria).A XIV. században készült portolánok közül kettõn is, Angelo Dalorto térképén és a mallorcai Abraham Cresques híres Katalán Atlaszában feltûnnek magyar települések. Székesfehérvárt például hatalmas zászlórajz díszíti a fõváros jelképeként. Nicolaus Cusanus (Cusa bíboros) Közép-Európáról készült, a XV. század elsõ felében rajzolt térképén Magyarország és Erdély neve mellett már 23 magyar helységnevet találunk, sõt név nélkül ugyan, de még 30 településjel szerepel hazánk területén. A XV. század végén Henricus Martellus Germanus Közép-Európát és a Balkán-félszigetet bemutató két térképén a hazánkat ábrázoló részeken 140 helységnév és 40 egyéb földrajzi név fordul elõ. Érdekes, hogy a Balaton a Balkán-térképén még palus, azaz mocsár, a Közép-Európa térképén már lacus, vagyis tó.


Mátyás király reneszánsz udvarában számos híres tudós is megfordult, akiknek munkássága kapcsolatba hozható térképek készítésével. A királyi udvarban dolgozott az olasz Francesco Roselli , aki Budáról hazatérve Firenzében térképészként tevékenykedett. Roselli együttmûködött a kozmográfus Henricus Martelussal, de az õ Közép-Európa térképe kisebb részletességû (49 településnév és 13 egyéb földrajzi név), mint Martellus hasonló szerkezetû munkája.


A reneszánszban kibontakozó térképészetnek szinte egyetlen gyökere, amely megszakítás nélkül az ókorba nyúlik vissza: a gyakorlati geometria, amely a római földmérõk ismereteit is tartalmazta. Ezeknek a középkorba való átmentésében Gerbert apát "Geometriá"-jának nagy szerepe volt. Gerbert apátot 999-ben II. Szilveszter néven pápává választották, õ küldte el István királynak a magyar korona felsõ részét. Az elméleti térképészet kialakulása szempontjából a gyakorlati geometriának az a fejlõdési vonala volt jelentõs, amely fõleg a földmérést tárgyalta, mivel ebbõl vált ki a térképfelvétel módszertana. A magyar származású, Litvániában tevékenykedõ Lossai Péter mûve 1498-ból kizárólag fölmérési módszereket tárgyalt, de ezek térképezéshez való alkalmazását még nem fejtette ki. Lossai "Jegyzetei és ábrái" latinul íródtak Bolognában, ahol a szerzõ -Kopernikusszal együtt- tanulmányait folytatta. A térképfelvétel módszertana illetve az azzal összefüggõ problémák leírása elõször olyan mûvekben jelent meg, amelyek a gyakorlati geometriával foglalkoztak. Ezen fejlõdési vonalhoz tartozott az apai ágon a Békés megyei Ajtósról származó Albrecht Dürer, aki 1525-ben geometriai tankönyvet adott ki. A XVI. században több ilyen jellegû munka jelent meg. Köztük a Passauban élõ ágoston rendi tanár Pühler Kristóf "Geometrica practica" c. könyve 1563-ban. Pühler Magyarországon született, a török elõl menekült Nyugatra.


A XVI. század elsõ felében a nagyobb méretarányú térképezés kezdett kétágra szakadni. Az egyik, a hagyományosabb ág, ahol a folyamatosság az ókortól megvolt, a földmérés keretében fejlõdött. A földmérés igen precíz, de szerfölött munkaigényes módszereivel csak nagyon kis területet lehet felmérni. Mindinkább kialakult az igény topográfiai jellegû térképekre, amelyek kisebb méretarányban ugyan, de jóval nagyobb területeket öleltek fel.


Magyarország vonatkozásában ennek még külön oka is volt. Az 1526-os mohácsi csatavesztést követõen az ország három részre szakadása, a keresztény Európát fenyegetõ török elõrenyomulás élénk érdeklõdést váltott ki Nyugat-Európában a magyarországi hadszíntér iránt. Az események felkeltette figyelemnek köszönhetjük az elsõ magyar térkép kéziratának kiadását.


Az elsõ magyar térkép Lázár 1514 körül készült munkája. A térkép készítõjérõl, Lázárról nagyon keveset tudunk. A térképi feliratokból és a kortársak levelezésébõl csak az derül ki, hogy Bakócz Tamás esztergomi érsek titkára volt, és a Dózsa-parasztháború idején dolgozott térképén. Korai halála feltehetõen megakadályozta munkája befejezésében, ezért térképét Georgius Tanstetter (Collimitius) bécsi matematikus-csillagász professzor rendezte sajtó alá és adta ki Ingolstadtban Petrus Apianus (Bienewitz) nyomdájában 1528-ban.A térkép egyetlen példánya a múlt században került elõ, ma az Országos Széchenyi Könyvtár féltett kincse.


A kb. 1,2 milliós méretarányú, fametszet-térképnek rendkívül gazdag a hegy-vízrajza és a névanyaga; mintegy 1300 településnév és majdnem 400 egyéb földrajzi név található a térképen. A települések egymáshoz viszonyított irányának és távolságának helyessége bizonyítja, hogy a térkép váza csillagászati helymeghatározásokon, részletei pedig helyszíni bejárásokon alapulnak.Lázár térképe a magyar térképészet õsforrása, hiszen mintegy két évszázadon keresztül sokszoros közvetítéssel minden hazánkról készült térkép belõle táplálkozik.


Lázár térképének méretarányánál közel kétszer nagyobb méretarányú, és így sokkal részletesebb Magyarország-térképet készített 1556-ban Wolfgang Lazius, a császári udvar orvosa és történésze, aki szoros kapcsolatot tartott Magyarország vezetõ egyházi és világi méltóságaival. A térképen 22 magyar egyházi és világi embert sorol fel, "akik munkájukkal a térkép elkészítéséhez hozzájárultak". Ez az elsõ hazánkat ábrázoló térkép, amelynek jelmagyarázata van. A jeleket latin, német, magyar nyelven is magyarázza. A térképen a települések neve többnyelvû. A latin neveket dõlt, a magyarokat álló, a német neveket gót betûkkel írták. A legtöbb név magyar, de sok a kettõs: magyar, német név is. Ezen térkép kicsinyített változata jelent meg Abraham Ortelius "Teatrum orbis terrarum" (A földgolyó látványa) c. híres atlaszában. Egy évtizeddel késõbb, Laziushoz hasonlóan udvari orvosként és történészként Bécsben dolgozó, nagyszombati születésû hazánkfia, Zsámboky János (Johannes Pannonicus Sambucus) készít újabb térképeket Magyarországról. 1566. évi Erdély-térképe Honterus, 1571. évi Magyarország-térképe Lázár munkájának magyaros névírású, kiegészített, javított változata.


Ortelius kortársa Gerardus Mercator levélben hívta fel barátja figyelmét: "...Lazius rajzán kívül van még a Magyar Királyságnak térképe, amelyet az idõsebb Johanna könyvárusnál be lehet szerezni. "Az 1570. évi megjelenéstõl kezdve Ortelius atlaszának összes kiadása tartalmazza Lazius Magyarország- és Zsámboky Erdély-térképét, az 1579. évi kiadástól kezdve pedig két Magyarország térkép, Lazius mellett Zsámbokyé is helyet kap az atlaszban.


A török megszállás miatt a XVI. század utolsó negyedében és a XVII. század elsõ felében nem készült új térkép hazánkról. Három évvel Buda visszafoglalása után megjelenik az elsõ, kizárólag hazánk területét ábrázoló atlasz, a "Parvus Atlas Hungariae". Szerzõje Hevenesi Gábor, aki a nagyszombati, grazi, majd a bécsi egyetem tanára. Itt jelenteti meg a 38 térképoldalt tartalmazó atlaszát. Az irányításával készült munka nem helyszíni felmérés eredménye, hanem a korábbi térképek alapján szerkesztett, a hazai táj ismeretében valamelyest helyesbített térképmû, pontosabban zsebatlasz. A kiadvány áttekintést nyújt hazánk földrajzáról, és végül névmutatót ad, amelyben 119 víznevet és 2065 helynevet sorol fel.A XVII. század második felében, a töröktõl felszabadított területeken megkezdõdött külföldi, elsõsorban német és olasz mérnökök munkájával az ország új felmérése. A hosszú ideig megszállt és elnéptelenedett területeken a közigazgatás megszervezéséhez, a betelepítések irányításához részletes, új felméréseken alapuló térképekre volt szükség. A felmérések már földrajzi helyzet-meghatározásokon, kocsikerék forgatásával mért távolsági adatokon és irányméréseken alapultak.


A hazánkban dolgozó földmérõk közül Luigi Ferdinando Marsigli nevét kell megemlíteni, aki a Dunáról készült részletes, 18 szelvénybõl álló térképsorozata mellett megrajzolta az ország átnézeti vízrajzi térképét. Halley 1702-es deklinációs világtérképének magyar vonatkozású, Marsigli nevéhez kötõdõ érdekessége, hogy a szárazföldi területen áthaladó egyetlen vonal magyar területen, a Duna vonalával párhuzamosan látható. A méréseket az akkor éppen itt térképezõ Marsigli végezhette, aki eredményeirõl tudósította a Royal Society-t.


Közvetlen munkatársa Johann Christoph Müller a Rákóczi-szabadságharc alatt, korábbi felmérései alapján állítja össze az ország - Lázár-deák óta az elsõ, felmérésen alapuló - térképét. Az 1709-ben négy szelvényen megjelent térkép elõször ad helyes képet a 150 éves török uralom miatt elszigetelt, kevéssé ismert ország földrajzáról. A térképet a Magyar Kamara adta ki 2500 példányban, így hazánk elsõ, a nagyközönség használatára készült hivatalos térképének tekinthetjük 


Kialakult a topográfiai térképezés módszertana, kibontakozott a hadtudomány területe és a mûveltség terjedésével fejlõdött a szakkönyvkiadás. Az erõdítéstani hadmérnöki munkák mellett megjelent a mérnökgeográfusok felderítést szolgáló, vázlatszerû, gyors térképezési módszertana. Ez a térképezési mód rendkívül nagy szerepre tett szert a XVIII. század folyamán, mivel a rendszeres topográfiai felmérés megközelítõleg sem tudta kielégíteni a hadsereg erõsen megnövekedett térképigényét. A topográfiai térképeket a Habsburg-birodalomban szigorú hadititokként kezelték, így az ország államigazgatási, kereskedelmi szervei nem jutottak hozzá a munkájukhoz szükséges térképekhez. Emiatt egyes vármegyék, városok egyre gyakrabban alkalmaztak hites földmérõket. A Pázmány Péter jezsuita püspök által 1635-ben alapított nagyszombati egyetemen több kiváló földmérõ és térképész tanult. Bár az egyetemen állandó volt a geometria tudományok tanítása, sõt az 1735-ben nyílt selmecbányai bányatisztképzõ iskolán, amelyet 1770-ben akadémiává minõsítettek, vagy az 1763-1776-ig Szencen, majd 1776-tól 1780-ig a tatai kollégiumban mûködõ Collegium Oeconomicumban szintén tanítottak földmérést, 1782-ben megérett az idõ arra, hogy II. József reformjai kapcsán a földmérõk képzését intézményesítsék. Az Institutum Geometricum 1782. november 15-én nyílt meg a Budai Várban lévõ régi káptalani házban (a késõbbi dézsmaházban), meglehetõsen szûkös körülmények között. 1784-ben, amikor az egyetemet Pestre hozták át, az Institutum is átköltözött; a ferencesek zárdájának területére, a mai Egyetemi Könyvtár délkeleti sarka tájára.


A kéziratos térképek közzétételéhez hiányzott egy kiadóvállalat. Az elsõ létesítésére Esterházy Miklós herceg anyagi hozzájárulásával Görög Demeter tett kísérletet 1789-ben. Kis üzemében Kerekes Sámuel közremûködésével készültek a Hadi Történetek; majd a Magyar Kurír újság mellékleteként 20 rézmetszésû, kézi színezésû kontinens-, ország- és 9 várostérkép jelent meg. A "nép kimûvelése" érdekében az iskoláknak olcsóbban árusítják a térképeket, 31 krajcár helyett 20 krajcárért.


A hazai vármegyék térképeinek kiadását 1796-ban kezdik, és 1811-ben jelenik meg az utolsó, a térképeken feltüntetett 15 ezer nevet tartalmazó Repertóriummal (névmutatóval) együtt. A névgyûjtemény közli a nevek esetleges latin, magyar, német, szláv és román változatait is. A megyék térképeinek készítésében 35 földmérõ mérnök mûködött közre. Görög ezenkívül udvari kapcsolatai révén - 1803-tól a trónörökös fõnevelõje - hozzájutott az I. katonai felmérés anyagaihoz és ezeket is felhasználhatta térképei helyesbítéséhez. Ausztria, Csehország és Magyarország elsõ katonai felmérését közvetlenül a hétéves háború után Mária Terézia rendelte el. A felmérés Magyarországon 1764-ben kezdõdött és huszonegy évi munkával készült el az ország 1:28.800 méretarányú I. katonai felmérése. Magyarország korabeli területét 1451 szelvény ábrázolta. A II. katonai felmérés szintén 1:28.800 méretarányban, de az elsõnél lényegesen magasabb mûszaki színvonalon folyt 1806-1869 között. A második felmérés során a térképészeti, a háromszögelési és térképsokszorosítási szervezetek, valamint a Napóleon által alapított milánói katonai térképezõ intézet összevonásával 1839-ben létrehozták a bécsi Katonai Földrajzi Intézetet. A második felmérést még nem fejezték be teljesen, amikor korszerûbb felmérési eszközök és eljárások alapján 1:25.000 méretarányú új felmérésbe kezdtek.1869-1887 között folyt a III. katonai felmérés. A felmérési lapokat 1:75.000 méretarányúra kisebbítve ki is nyomtatták. (Ez új dolog, mert a korábbi felmérések csak kéziratos anyagok voltak a felsõ hadvezetés részére.) A térképsorozatot elkészülte után tizenkét, illetve tizennyolc év alatt kétszer felújították, és javítva is megjelentették titkos térképként, csak a hadsereg részére.


A század utolsó harmadában jelentõs tevékenységet fejt ki a civil térképészet is.A Kiegyezést elõkészítõ munkálatok során Tóth Ágoston felmérõ mérnök, a szabadságharc ezredese javasolta az akkor szervezõdõ Földtani, ill. Éghajlati Intézet mintájára egy Térképészeti Intézet felállítását. Javaslata - a magyar térképészet nagy kárára - nem valósult meg. Tóth Ágoston nevéhez fûzõdik az elsõ, nemzetközileg is kimagasló értékû magyar térképészeti kézikönyv, "A helyszínrajz és a földképkészítés történelme, elmélete és jelen állása" megírása. Tóth "helyszínrajz" alatt topográfiai kartográfiát, a "földképkészítés" alatt pedig kisebb méretarányú térképek elkészítését értette, amelyet röviden földrajzi kartográfiának nevezünk. Bevonta a tematikus térképeket is, voltaképpen csak a vetülettan hiányzott. Integrációs szemléletének kialakulásában sokféle irányú tevékenysége mellett hazafiúi érzülete is szerepet játszott; progresszív patriotizmusában, mint ezt írásai is bizonyítják, a hazafiság és a nemzetközi haladás egymással szorosan összefüggõ egységet alkotott. Tudományszemléletében nyoma sem volt a természettudomány és a társadalomtudomány ellentétének, ami hozzájárult ahhoz, hogy a szaktérképeket tematikailag igen átfogó formában tárgyalta.


Az 1867-es Kiegyezés után a Közoktatásügyi Minisztériumban államtitkári tisztet betöltõ Gönczy Pál szorgalmazza a német térképek magyar térképekkel való felváltását az iskolákban.


A budapesti tudományegyetem 1870-ben alapított földrajzi tanszékén is jelentõs térképészeti eredmények születtek. Az egyetemes és összehasonlító földrajzi tanszék elsõ professzorának Hunfalvy Jánosnak oktatási célokra szerkesztett földgömbje napjaink gyûjteményeinek becses darabja. A késõbbi jeles tanárok közül Lóczy Lajost és Cholnoky Jenõt kell kiemelni. Lóczy elkészítette a Magyar Szent Korona Országainak földtani térképét, amely a párizsi világkiállításon, Kogutowicz munkái mellett, aranyérmet nyert.

A Monarchia hadvezetése 1896-ban Észak-Olaszországban megkezdte a IV. katonai felmérés munkálatait, de azt az elsõ világháború félbeszakította. A IV. katonai felmérés során, 1906-1914 között csak a Magas-Tátrát mérték fel hazánkban.


Az 1918-as õszirózsás forradalom után Magyarország teljesen önálló, független állammá vált. Az egykor Bécsben székelõ közös térképészeti intézmény helyett egy új, magyar szerv felállítása vált szükségessé. A Magyar Földrajzi Társaság 1919. január 29-én emlékirattal fordult a kormányhoz egy polgári irányítású magyar állami térképíró intézet felállításáért. Ez az elképzelés a cseh, a román, a szerb csapatok elõrenyomulása mellett megalapozatlan volt. A honvédõ harchoz térképek kellettek, ezért 1919. február 4-én a hadügyminiszter rendeletileg létrehozta a Magyar Katonai Térképezõ Csoportot. Központilag a Monarchiából megmaradt térképlapok felhasználásával fényképészeti eljárással állították elõ a térképeket. A repülõszázadok parancsot kaptak felderítési és térkép-helyesbítési célokból légifényképek készítésére. A nyitott, 2 km magasan szálló repülõgépekbõl kihajolva, a kamerát kézben tartva készültek a felvételek. Ez volt hazánkban az elsõ kísérlet a légifényképek térképészeti célú hasznosítására.


A trianoni békeszerzõdés lehetõvé tette az antanthatalmak számára a magyar katonai intézmények ellenõrzését. Ezért a rendelkezés kijátszására a Pénzügyminisztérium látszólagos irányítása alatt szervezték meg az Állami Térképészeti Intézetet. Állományát a bécsi katonai Térképészeti Intézetbõl hazatért katonatisztek és az Állami Nyomda térképészeti osztályának dolgozói alkották. Az Intézet elsõdleges célja az ország katonai térképpel való ellátása volt, de a polgári célra készült térképek kiadásának is a központjává vált.


A II. világháború kitöréséig terjedõ két évtized alatt 13 atlaszt, közel 40 falitérképet és egy világatlaszt is kiadtak. Ez az 1937-ben megjelent ÁTI-Kisatlasz szinte páratlan módon gazdag névrajzzal jelent meg, a 30 ezer nevet tartalmazó névmutató a nevek kiejtését is közli. Az Intézet 1927-ben megkezdte az ország 1:25.000 méretarányú új felmérését. Az új felmérés alapján kiadott 1:75.000-es (a II. világháború elõtt az 1:50.000 méretaránnyal kezdték felváltani) és 1:200.000 méretarányú nyílt minõsítésû térképek mûszaki pontosságukat és rajzi-nyomdai kivitelüket is tekintve, a kor legkiválóbb termékei közé tartoztak.


Az 1945 után szovjet mintára újjászervezett Honvéd Térképészeti Intézet - ma a Magyar Honvédség Térképészeti Hivatala - mellett 1952-ben létrehozták a polgári célú földmérési és térképészeti munkákat irányító Állami Földmérési és Térképészeti Hivatalt. 1954-ben megalakultak az azóta is mûködõ budapesti és pécsi földmérõ vállalatok és a térképkiadás országos központja a Kartográfiai Vállalat. Ez az állami hivatal - többszöri átszervezés és névváltozás után - 1990-ig irányította az országban folyó földmérési (kataszteri és topográfiai térképezési) és térképkészítési munkákat. Azóta a Földmûvelésügyi Minisztérium Földügyi és Térképészeti Fõosztálya látja el az állami térképészet szervezési feladatait. A honvédség 1950-ben kezdte meg és két év alatt el is készítette az 1:25.000-es térképek helyesbítését és "illesztését" (új vetület, szelvényezés, jelkulcs) a "szocialista rendszerhez".


A térképsorozat mûszaki értéke azonban nem volt megnyugtató, ezért 1953-1959 között új országos felmérés készült. Az új felméréssel párhuzamosan folyt a levezetett (1:50.000-es, 1:100.000-es majd 1:200.000-es) térképsorozatok készítése is. Ezek a térképek a Varsói Szerzõdés elõírásainak megfelelõen készültek és a kor szellemében titkos kezeléssel, gyakorlatilag hozzáférhetetlenül õrizte a katonaság.


Az ötvenes évek elején a polgári hivatal is megkezdte egy topográfiai térképsorozat készítését. Kezdetben 1:5.000-es, majd 1957-tõl 1:10.000-es méretarányban. A sorozat több mint húsz évi munkával 1979-re készült el. (Idõközben 1:25.000-es és 1:100.000-es méretarányban is adtak ki levezetett topográfiai térképeket.) Ezek kevésbé szigorúan, hivatali használatra készültek és kerültek a térképhasználó intézmények titkos térképtáraiba.


A kataszteri felmérések (és nyilvántartások) zûrzavara és ez a párhuzamos polgári-katonai térképkészítési vetélkedés sokáig nem volt tartható. A kataszteri felmérés a második világháború elõtt befejezõdött, de a térképanyag vetülete, szelvényezése, méretaránya és pontossága különbözõ volt. A térképek 2/3-a sztereografikus vetületû, 1/4-e ferdetengelyû szögtartó hengervetület, a többi pedig vetület nélküli rendszerû volt. A felméréssel együtt folyt a térképek nyilvántartása is. Az egységesítés érdekében folyó felmérési és felújítási munkák a második világháború alatt megszakadtak. Csak 1957-ben indultak újra a kataszteri térképezési munkák.


A kataszteri és a polgári topográfiai térképek egységes országos térképrendszerbe (EOTR) foglalására 1969-ben hozott a kormány döntést. A térképrendszer szelvényezésénél olyan rendszert dolgoztak ki, amelynél az 1:100.000-es méretarányú térképekbõl kiindulva, a méretarányszám fokozatos felezésével egészen az 1:1.000-es kataszteri térképig jutunk el.